Hamarosan látható a Parkoló

Parkoló
Parkoló

A Parkoló című film január 22-én lesz látható, azonban 21-én este nyolc órakor is megtekinthetik a nézők a premier előtti vetítésen. A filmben Szervét Tibor, Lengyel Ferenc, Pokorny Lia és egy 68-as Ford Mustang kapott főszerepet. A filmet Miklauzic Bence rendezte. Az alkotás helyszíne a pesti bérházak rengetege, ahol egy Légiós él. A Légiós kialakította az üres parkolóban a neki megfelelő környezetet. Egy lakókocsiban él télen-nyáron. Egyetlen célja, hogy kizárja a külvilágot a Parkolóból. Egy nap azonban Imre érkezik a helyszínre 68-as Ford Mustangjával, aminek fedett parkolót keres.

Imre teljesen felforgatja a Légiós életét, így egy fordulatokkal teli harc veszi kezdetét. A két szereplő egyre rafináltabb és durvább eszközökkel harcol egymás ellen. A harc folyamán azonban kiderül, hogy nem a parkolóhely a tétje a harcnak, ugyanis élet-halál párbajt vívnak. Két magányos, mindenre elszánt ember harcát láthatjuk, akiknek ideje szembenézni a múltjuk fájdalmas sebeivel. A filmet január 21-én a Művész moziban is megtekinthetik a nézők, ahol beszélgethetnek a film rendezőjével és Lengyel Ferenccel, a film egyik főszereplőjével.

Print Friendly, PDF & Email