Napokon belül megkezdődik a 2. Magyar Filmhét

2. Magyar Filmhét
2. Magyar Filmhét

Február 29-én – hétfőn – a Saul fia vetítésével veszi kezdetét a 2. Magyar Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Március 1-6. között a Cinema City MOM Partkban hat kategóriában összesen 270 film kerül majd levetítésre illetve számos egyéb kiegészítő program is színesíti majd az impozáns filmes esemény kínálatát.

A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH támogatásával a Magyar Filmakadémia által szervezett esemény a 86 éves korában elhunyt Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg majd. A vetítésékre február 25-től 800 Ft-is egységáron már megvásárolhatóak lesznek a jegyek.

Az esemény fél nappal az idei Oscar gálát követően veszi majd kezdetét, az eseményt pedig Nemes Jeles László filmje, a Saul fia nyitja majd meg. A film alkotóit élőben kapcsolják majd Los Angelesből, ahol kiderül, hogy az alkotók a Golden Globe után, a filmes világ legékesebb szobrocskáját is hazahozhatják-e. Az egy hetes rendezvénysorozat során hat kategóriában összesen 270 film versenyez majd egymással.

A seregszemlére 2012. február 5. ás 2015. december 31. között Magyarországon mozi forgalmazásba kerül illetve 2015. január 1. és 2015. december 31. között televízióban sugárzott alkotássokkal lehetett nevezni. Az eseményen 18 kategóriában adnak majd ki díjakat, amelyek odaítéléséről a Magyar Filmakadémia teljes tagsága dönt, méghozzá titkos szavazással. A díjátadóra március 6-án kerül sor. A filmhét során vetítendő filmekre február 25-től már lehetséges az előfoglalás.

Print Friendly