Már az egészen kicsiknek is rendkívül fontos a játszás és a koruknak megfelelő játékszerekkel való időtöltés, ismerkedés, szórakozás. Éppen ezért, a bölcsődei játékok kínálatát is javallott átböngészni, amikor a gyerkőcök elérik az 1-2 éves kort.

Lehet, hogy azt gondolnánk, nem tudnak még érdemben játszani ezekkel, azonban a bölcsődei játékok kimondottan úgy lettek kifejlesztve, hogy az óvodás kort megelőző időszakban lévő lurkókat segítsék a fejlődésben és az új információk gyűjtésében, persze a saját szintjükön.

Ezek rengeteg kutatás és szakértelem alapján születtek meg, így bátran megvehetjük és odaadhatjuk a kicsik kezébe. Biztosak lehetünk benne, hogy kárt nem tudtak okozni magukban a bölcsődei játékok által és az is garantált, hogy nagyban hozzá fognak járulni a különböző készségek kialakulásához, javulásához.

Bár nem kell túlzásokba esni, de azért érdemes lehet többféle modellt beszerezni a bölcsődei játékok közül, mert különböző területeken nyújthatnak segítő jobbot a világ felfedezésére törekvő csemetéknek.