Az autógyártás az 1900 évek elején robbanásszerűen indult be Európában és az Egyesült Államokban. Néhány évvel később a japánok is megalapították a saját gyáraikat és csak kevés olyan autógyártó vállalat létezik a világon, ami már az 1900-as évek végén vagy csak a II. világháború után kezdte meg a kocsik tervezését. Ráadásul sok cég a kezdetben mezőgazdasági gépeket, tankokat vagy más harci járműveket terveztek és csak a háborús időszakok után váltak autógyártókká. Hasonló módon történt mindez az acélfelni és abroncs gyártásával is. Függetlenül attól, hogy Ön milyen autó vezetését évezheti, a rendszeres karbantartás sohasem maradhat el! Nagyon fontosak a kerekek, hiszen ezekkel kapcsolatos meghibásodások életeket követelhetnek. A jó kerekekhez kell az erős acélfelni, ami még a téli, keményebb időjárási viszonyokat is jól tűri, valamint kell a tartós gumiabroncs, aminek erezetei elvezetik a felvett vizet, tapadást és stabilitást adnak a járműnek. Minőségi, dizájnos acélfelni webáruházunkban is kapható, méghozzá elfogadható áron.

Az online megrendelhető termékek széles palettán mozognak, az ideális acélfelni megrendeléséhez tudnia kell néhány alapértéket és akkor garantáltan olyat vásárol, ami jó is személygépkocsijára. A Mazda 3 alufelni eltér ugyanis a Ford Fiesta vagy más kocsi keréktárcsájától. Akárhány példát is hoznánk fel, a lényeg ugyanaz. A megfelelő felni kiválasztásához és megrendeléséhez nemcsak az autómodell és gyártási év szükséges, hanem ismerni kell például a kerék szélességét, átmérőjét, a furatszámot, az osztókört és hasonló paramétereket. Például, ha a korábban említett Mazda 3 alufelni kínálatát alaposabban szemügyre vette, láthatja, hogy egyes darabok egyeznek a Kia vagy a Hyundai modelljeinek felnijeivel is. Ehhez hasonlóan, más autómárkáknál is felbukkanhat egybeesés a keréktárcsa paraméterei szerint, a többség mégis egyedi műszaki értékekkel rendelkezik. Ha nem biztos abban, hogy Önnek milyen kell, keresse fel munkatársainkat e-mail-ben vagy telefonon és kérjen szakmai tanácsot!