Általában nagy változás történik mindenki életében, miután új helyre költözik. Olykor több km-rel távolabb találjuk meg az ideális otthont, máskor meg csak néhány utcányira költözünk. Így vagy úgy, az egész költöztetés menete sok stresszel járhat, hogyha nem vagyunk eléggé felkészültek. De miből is áll ez a felkészültség? Elég összetett dologról van szó, hiszen már csak az előkészületek is rengeteg időt vehetnek igénybe.

Egy családos, dolgozó személynek mindenből kijut, csak épp az idő az, amiből mindig kevés van. Tehát egyértelműen könnyebb lesz, hogyha a költöztetés egy hozzáértő brigád által történik. Az S-Transport igény szerint gondoskodik a csomagolásról, a csomagolóanyagokról, a szükséges járművekről és természetesen a tapasztalt munkaerőről.

Ennek köszönhetően, problémamentesen kivitelezhető még a legkacifántosabb költöztetés is. Nem gond, hogyha törékeny vagy nagyméretű berendezési tárgyakat kell elszállítani, hiszen az S-Transport már nagyon sokféle helyzettel találkozott az évek során. Minél jobb a kommunikáció a költöztetést végző cég és az ügyfél között, annál gördülékenyebben fognak haladni a dolgok. Fontos, hogy az ügyfél előzőleg minden lényeges részletet közöljön a költöztetést végző céggel.

Így a csapat már felkészülten fog a helyszínre érkezni. Érthető módon, az mindenkinek elég kellemetlen szituációt jelent, hogyha például a helyszínen derül ki, hogy nem lehet a közelben parkolni a teherautóval. A költöztetés nemcsak hétköznapokon igényelhető, hanem hétvégén is, sőt, az éjszakai órákban, de még az ünnepnapok sem jelentenek kivételt. Íme, a minőségi szolgáltatás, aminek kapcsán garantált az elégedettség!