Kötelező biztosítás kalkulátor 2014
Kötelező biztosítás kalkulátor 2014

Ugyan még kint dúl a kánikula, a legtöbb autós azonban már készül az év végi kötelező biztosítás váltásra. Ugyanilyen tempóban készülődnek a biztosító társaságok, és az alkuszok is. Mivel a 2014. év végi évfordulóval rendelkező gépjármű tulajdonosok többségét, közel félmillió autóst érint a váltás. Mindenképp érdemes odafigyelni a határidőre, hogy mikorra kell beérkezzen a biztosítóhoz írásban a felmondás, abban az esetben, ha váltani szeretnének. Majd megkötni az új szerződést, a választott biztosítónál. Ehhez hozzájárul a riskonline.hu is, mert a kötelező biztosítás kalkulátor 2014 mindenkinek a rendelkezésére áll. Néhány perc alatt választani lehet, melyik az a biztosító, amelyik mellett a következő egy évre leteszi az autós a voksát. Természetesen ez majd akkor lesz leginkább aktuális, mikor elkezdődik a kgfb kampány, vagyis az év utolsó két hónapja a november-december lesz az az időszak, amikor az új biztosításról kell gondoskodni. Ekkor már mindenki tisztában lesz az új árakkal, mert a biztosítók november 1-én meghirdetik tarifáikat, amelyek már 2014-re vonatkoznak. Ettől a perctől kezdve számolhatnak és köthetnek új biztosítást a következő egy évre, ekkor már bátran igénybe lehet venni a kötelező biztosítás kalkulátorokat. Az emberek lassan teljesen hozzászoknak, hogy mindent el lehet az interneten intézi, otthonról, kényelmesen fölösleges sorban állás és idegeskedés nélkül.

A riskonline.hu, mint minden évben a 2014-es évi kötelező biztosítás megkötését, vagy a 2013-as évi kötelező biztosítás felmondását is vállalja, gyors, kényelmes kiszolgálással.