Kategória Film

XI. Aranyszem Fesztivál díjkiosztója

Aranyszem Fesztivál
Aranyszem Fesztivál

December 12-én adták át a fesztivál díjait. Idén először négy kategória győztese pénzdíjban is részesült. A díjakat dr. Kollarik Tamás a Media tanácstag a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora adta át, díjanként bruttó 500 ezer forintot. Kiss Rudolf Péter nyerte a Makai Árpád díjat, Mosonyi Szabolcs a Homoki Nagy István díjat, Nagy András az Eiben István díjat, Dobos Tamás pedig a Hegyi Barnabás és az Illés György díjat is. A zsűriben Herbai Máté, Tóth Zsolt, Kende János, illetve Novák Emil ült. A kísérleti filmek közül Kiss Sándort díjazták, a dokumentumfilmek közül pedig Hartung Dávidnak ítélték a díjat. A játékfilmek között Grátz Márk kapta az elismerést, aki a Drága Elza című munkájával vett részt a versenyben. A reklámfilmek kategóriában Garai Gábor bizonyult a legjobbnak, míg a televíziós show kategóriában László Zsolt nyert a Sztárban sztár című műsorával. A diák kategóriában a Zsibvásár című film fényképezéséért kapta Tóth Evelin Judit a 60 ezer dolláros Panavision nagydíjat.

Print Friendly, PDF & Email